Hmm. Költözés, minkahely váltás mifene kissé behavazta kis
életünket. Azért történt egy és más az elmúlt hónapokban, túlnyomó
részben pozitív irányba.
1. Kezdjük ott hogy az évet új munkahelyen kezdtem. Nevezhetném
álmaim munkájának is, de nem szívesen merülök szuperlatívuszokba.
Jó munka, nem stresszel, jó környezet, odafigyelő és motíváló cég,
folyamatos fejlődés és még meg is lehet belőle élni. Mi kell még?
Szerintem munka téren az emberek többsége erre vágyik. Kiszámítható
cég kiszámítható fejlődési lehetőség.
2. Végre valahára, pár hónapos szívás után feleségem megkapta a
tartózkodási kártyát amivel most 5 évig a budafoki út környékére
sem kell mennünk. Nem volt egyszerű de tüléltük. Szóval a
bürokrácia nem bevehetetlen vár, csak időnként aránytalanul nagy
befektetett energiát és türelmet kíván.
3. 37 évesen, 20 év albérletezés után végre megvettünk életünk
első saját lakását. Hála az ingatlanpiac mélyrepülésének, elérhető
közelségbe kerültek olyan ingatlanok amikről 5-6 évvel ezelőtt
álmodni sem lehetett volna. Példának hoznám fel azt a lakást amit
mi vettünk, 2006-ban építették, akkor 22 millió volt az ára ÜRESEN.
Most 15-ért lehetett megszerezni FULL BÚTOROZVA gépesítve klímázva
stb stb. Kicsit sajnálom is az előző tulajdonosokat, mert annyi
befektetett év és pénz után így kellett kiszálniuk a lakásból
bukóval, ráadásul önhibájukon kívül. Mint megannyi lakáshiteles az
elmúlt pár évben, ők is bebukták a munkát, egészségügyi gondok stb
stb, és habár forinthitelre vették, a törlesztő már így sem volt
kitermelhető a caslád számára. Így maradt az eladás és az albérlet.
Nekünk viszont ezzel együtt lehetőségünk lett saját kecóra, igaz
így is részben hitelre, de akkor is. Ezt már lehet alakítani saját
igényeknek megfelelően, nem kell főbérlő engedély, nem kell attól
parázni hogy a szomszédok hívogatják a főbérlőt hogy kutya van a
lakásban.. Csak élünk benne :)
4. Részben pozitív. Nem is a Magyar bíróságok gyakorlata lenne.
Mint emlékezetes, volt tavaly egy albérletes balhénk ahol a
tulajdonos nem teljesítette a szerződésben foglaltakat, nem adta
vissza a kauciót, így erről kiment egy közjegyzői fizetési
meghagyás, majd bírósági szakaszba tereltük az ügyet. Ugye mi
beadtuk a PKKB-nek (Pesti Központi Kerületi Bíróság) ahol ahogy az
lenni szokott, lassna őröltek a kerekek és csak vártunk vártunk. A
héten kaptam visszajelzést az ügyvédtől hogy a PKKB illetékesség
hiányában (WTF!) továbbította az ügye a Csepeli bíróságra, ahol
most a bíróság küldött ki fizetési meghagyást az Ariana Bautex
részére. Ha ennek is ellentmond, csakúgy mint a közjegyzői
felszólításnak, akkor találkozunk a bíróságon. Ha nem, akkor rövid
úton (rá nézve relative csekély többletköltséggel, mert így csak
egy ügyvédi munkadíj van benne zéró tárgyalással és zéró kamattal)
rövidre zárható az eset. Feltételezem hogy a közjegyzői
meghagyásnál még nem vette komolyan a cég hogy bíróságra visszük
ilyen relative kis összeg miatt. Most meglátjuk hogy állnak hozzá.
Bár ismerve az ürgét, már csak a vicc kedvéért is bíróságra fogja
vinni. Én pedig értem a viccet :)
Tovább »
Címkék: lakás bíróság idegenrendészet munka
Na kérem.
Drága idegenrendészetünk ismét remekelt.
Mint írtam korábban, feleségemnek csináljuk az egyébkként 5 éve
meglévő és még 2 évig érvényes tartózkodási emgedély helyett egy
sima 5 éves tartózkodásit.
Kihallgatás megvolt, múlt héten munkanap munkaidőben kerestek
otthon és meg voltka lepődve hogyhogy nem vagyunk ott. Anyám,
nagyon helyesen kipicsázta őket mivel nem engedte meg nekik hoyg a
mi távollétünkben a szennyes ruhánkat, összegyűrt lepedőket
fényképezgessék.
Ma viszont túltettek magukon. Délután becsengettek a szomszéd
idős házaspárhoz, és mutattak nekik egy képet egy idős, rövid hajú
ázsiai nőről, kérdezvén hogy ott lakik e nálunk. (feleségem fiatal
és hosszú a haja). Miután mondta a szomszéd hogy nem ismeri a képen
szereplő nőt, szépen jegyzökönyveztek valamit majd elmentek. Nagyon
remélem a jegyzőkönyvben nem az fog szerepelni hogy "a képen
szereplő Shi Wei nem lakik a bejelentett címen"
Holnap telefon, balhézás és jó lenne végre tudni mire megy ki ez az
egész. Mert ha az a cél hogy pakoljunk és húzzunk el mindketten,
akkor jó úton járnak. Annak ellenére hogy mindketten a relative jó
fizetésnek köszönhetően nem kis összeget tolunk bele az
államkasszába adók és egyéb járulékok formájában.
Tovább »
Címkék: idegenrendészet bürokrácia bíróság
Nem szeretnék tanmeséket írni, vagy unalmas regények írásába
fogni, de azért pár dolog felmerült bennem azzal kapcsolatban, hogy
vajon biztos jó irányba megyünk? Most nem feltétlenül a politikáról
beszélek, mert abban nyilvánvaló hogy nem. A gazdaság sem vitatéma,
az is egyértelműen rossz iránybe megy. Ennek a legtisztább jele,
hogy az euroban tartott megtakarításaim egyre többet érnek. De
persze a többség nincs ilyen helyzetben, ezért általános
értékelésként fejeztem ki gondolataimat.
Konkrétan egyrészt a jó Magyar idegenrendészetről ejtenék pár
szót.
Az hogy nyáron megnősültem, ismerősök körében nem titok. Mind ahogy
az sem hogy feleségen nem Magyar állampolgár. De még csak nem is
EU-s. Ettől az apróságtól eltekintve boldogan élünk éldegélünk
együtt immár több mint 3 éve. Ő 5 éve él Magyarországon, itt
másoddiplomázott, szóval intelligens emberről beszélünk. Nos nyáron
ugye összeházasodtunk. Most télen ő munkahelyet váltott, és ugye
eddig először tanulmányi, majd munkavállalói vízumhoz kötött
tartózkodási engedélye volt. Ehhez értelemszerűen kell lakcím ami
az előző két albérletünk volt. Nyáron, a lentebb olvasható kavalkád
miatt, először ideiglenesen egy panelbe majd anyémékhoz költöztünk
és oda is jelentettük be. Mivel munkavállalói vízumon alapuló
tartózkodási volt, minden munkahely váltásnál újra kellene
regisztrálni. (a jelenlegije még 2 évig érvényes) de úgy gondoltuk,
egyszerűbb a sima 5 éves tartózkodásit kiváltani, akkor 5 évig
nyugtunk van az idegenrendészettől. 10.000 forint, minden papír OK.
Erre 2 héttel ezelőtt, berendeltek mindkettőnket elkülönített
kihallgatásra. Hmmmmm. fejenként 2-3 óra, 50 kérdés gyakran már a
személyes szféra határait feszegetve. Például: "mit csináltak az
első randin. Hol ettek és mit ettek" Szerencsére habár ezek régen
voltak, mindketten emlékeztünk és 99%-ban ugyanazok a válaszok
jöttek ki. Végeztünk (legalábbis azt hittem) erre tegnapelőtt este
anyám hív nappal munkaidőben hogy ott járt az idegenrendészet és be
akart menni a mi lakrészünkre. Amit ugye anyám nem engedett, miért
is engedte volna. Feltettek neki is pár keresztkérdést majd
elvonultak. De kérdezem én. Ez a fatökű, vízfejű banda mit gondol?
Egy fiatal pár ahol mindkét fél dolgozik, vajon hol a fenében lehet
napközben munkaidőben? Tegnap felhívtam őket hogy ha minden áron
akarnak fényképezni, várom őket szeretettel előzetes egyeztetés
után este 9 és reggel 6 között. Az az info jött erre vissza hogy ők
csak napközben dolgoznak (bwahahaaaa mint ahogy mi is) így csak
akkor tudnak jönni de minden esetben előre egyeztetnek (kivéve ugye
most. Mert bár mind az én, mind feleségem telefonszáma megvan
náluk, be vannak adva a kérvényekkel, rá vannak írva a kihallgatási
jegyzőkönyvekre, lehet hogy épp nem volt elég keret a kártyájukon.
Ki tudja.
Viszotn a jó hér a héten jött za úgyvédtől az Ariana Bautex
ügyben, január közepe-vége felé ki lesz tűzve a tárgyalás időpontja
:) Jihhaw :)
Tovább »
Címkék: idegenrendészet bürokrácia bíróság
Nem szeretnék tanmeséket írni, vagy unalmas regények írásába
fogni, de azért pár dolog felmerült bennem azzal kapcsolatban, hogy
vajon biztos jó irányba megyünk? Most nem feltétlenül a politikáról
beszélek, mert abban nyilvánvaló hogy nem. A gazdaság sem vitatéma,
az is egyértelműen rossz iránybe megy. Ennek a legtisztább jele,
hogy az euroban tartott megtakarításaim egyre többet érnek. De
persze a többség nincs ilyen helyzetben, ezért általános
értékelésként fejeztem ki gondolataimat.
Konkrétan egyrészt a jó Magyar idegenrendészetről ejtenék pár
szót.
Az hogy nyáron megnősültem, ismerősök körében nem titok. Mind ahogy
az sem hogy feleségen nem Magyar állampolgár. De még csak nem is
EU-s. Ettől az apróságtól eltekintve boldogan élünk éldegélünk
együtt immár több mint 3 éve. Ő 5 éve él Magyarországon, itt
másoddiplomázott, szóval intelligens emberről beszélünk. Nos nyáron
ugye összeházasodtunk. Most télen ő munkahelyet váltott, és ugye
eddig először tanulmányi, majd munkavállalói vízumhoz kötött
tartózkodási engedélye volt. Ehhez értelemszerűen kell lakcím ami
az előző két albérletünk volt. Nyáron, a lentebb olvasható kavalkád
miatt, először ideiglenesen egy panelbe majd anyémékhoz költöztünk
és oda is jelentettük be. Mivel munkavállalói vízumon alapuló
tartózkodási volt, minden munkahely váltásnál újra kellene
regisztrálni. (a jelenlegije még 2 évig érvényes) de úgy gondoltuk,
egyszerűbb a sima 5 éves tartózkodásit kiváltani, akkor 5 évig
nyugtunk van az idegenrendészettől. 10.000 forint, minden papír OK.
Erre 2 héttel ezelőtt, berendeltek mindkettőnket elkülönített
kihallgatásra. Hmmmmm. fejenként 2-3 óra, 50 kérdés gyakran már a
személyes szféra határait feszegetve. Például: "mit csináltak az
első randin. Hol ettek és mit ettek" Szerencsére habár ezek régen
voltak, mindketten emlékeztünk és 99%-ban ugyanazok a válaszok
jöttek ki. Végeztünk (legalábbis azt hittem) erre tegnapelőtt este
anyám hív nappal munkaidőben hogy ott járt az idegenrendészet és be
akart menni a mi lakrészünkre. Amit ugye anyám nem engedett, miért
is engedte volna. Feltettek neki is pár keresztkérdést majd
elvonultak. De kérdezem én. Ez a fatökű, vízfejű banda mit gondol?
Egy fiatal pár ahol mindkét fél dolgozik, vajon hol a fenében lehet
napközben munkaidőben? Tegnap felhívtam őket hogy ha minden áron
akarnak fényképezni, várom őket szeretettel előzetes egyeztetés
után este 9 és reggel 6 között. Az az info jött erre vissza hogy ők
csak napközben dolgoznak (bwahahaaaa mint ahogy mi is) így csak
akkor tudnak jönni de minden esetben előre egyeztetnek (kivéve ugye
most. Mert bár mind az én, mind feleségem telefonszáma megvan
náluk, be vannak adva a kérvényekkel, rá vannak írva a kihallgatási
jegyzőkönyvekre, lehet hogy épp nem volt elég keret a kártyájukon.
Ki tudja.
Viszotn a jó hér a héten jött za úgyvédtől az Ariana Bautex
ügyben, január közepe-vége felé ki lesz tűzve a tárgyalás időpontja
:) Jihhaw :)
Tovább »
Címkék: bíróság, bürokrácia, idegenrendészet
Bwahahaa. Pénteken kaptam levelet a csepeli bíróságtól,
hogy aszongya végzés mert az augusztusban átvett, ellenvetésre nem
adtam be 15 napon belül a peres eljáráshoz a papírokat.
Gondolom Maafi "Úr" is megkapta a levelet a peres eljárás
megszüntetéséről, és ennek örömére levágtak otthon egy
malacot.
Csak azt nem értem, miért megy ilyen nyöszögősen a kommunikáció
a bíróságok között. Ugyanis a közjegyző által kiadott fizetési
meghagyáson volt egy olyan pont, hogy peres eljárás esetén
preferálok e bíróságot. Nos nekem a leg kényelmesebb a PKKB (Pesti
Központi Kerületi Bíróság) tűnt a leg kézenfekvőbbnek, így oda is
adtuk be a papírokat. Végülis nincs gond, mert az ügyvéd kézben
tartja a dolgokat. Csak a felesleges örömünnep malackát sajnálom
:)
Tovább »
Címkék: ariana bautex maafi najibullah szerződésszegés
Hehe. Nem mondhatom hogy nem erre számítottam, de azért titokban
reménykedtem benne hogy egy felnőtt embernek a józan esze
győzedelmeskedhet a büszkeségén :)
Ahogy egy nagy tanítónk (nem tudom ki) mondta, a legviccesebb az
amikor valaki a hülyeséget lelkesedéssel próbálja kompenzálni
:)
Szóval megérkezett a válasz a közjegyzőtől, hogy ügyünk az
Ariana Bautexszel peres eljárásba fordult, mivel a másik fél
kifogást nyújtott be a fizetési meghagyás ellen.
A mókás és gyerkes ebben, hogy élből vesztett helyzetben van.
Másrészt 10 napja lett volna átvenni az értesítéstől, ő átvette a
9.-ik napon. (talán időhúzás? :) ) majd 15 napja volt kifogást
emelni, és lám a 14-ik napon ezt meg is tette. Ugyaaaan. Dehogy
feltételezek én bármit is. Olyan nincseeeen :) Szóval mentek a
papírok minden egyébbel az ügyvédhez, jövő héten pedig beadjuk a
peranyagot. :)
Játszunk Naajika :)
Tovább »
Címkék: ariana bautex maafi najibullah szerződésszegés
Végre papír szaladgálás, csekkbefizetés. A közjegyző elvileg már
el is küldte a fizetési meghagyást. Nem fűzök hozzá túl sok reményt
hoyg ez a keményfejű ürge ennyire egyszerűen kiszállna belőle,
hiszen a pénzénél talán csak a büszkesége több. De sebaj. Még ha
időbe is telik, csinál nekünk egy kis extra pénzt majd a bíróságon.
Most várunk 2 hétig (fegfeljebb) és lépünk tovább. Ha fizet, az ügy
lezár. Ha ignorálja a meghagyást, jogerőre emelkedik a dolog. Ha
panasszal él, akkor bíróság és utána fizet :) Én minden esetre,
mivel feleségem az egyik tanúm (hiszen végig mellettem volt) és ő
nem beszél magyarul, már a tolmácsot lerendeztem :)
Úgy vélem ehhez most nem is lehet túl sokkat hozzáfűzni.
Tovább »
Címkék: ariana bautex maafi najibullah szerződésszegés
Hehe :) Érdekes társaság ez. Bár mentes vagyok előitáletektől,
méginkább faji vagy származási megkülönböztetéstől, de a jelek
szerint igazuk volt azoknak akik óvtak az afgánoktól a
problémakezelésük miatt :). Mint ugye látszik volt itt egy szimpla
szerződésszegés, nem is egetverő összegben. A lényeg hogy a cég
afgán tulaja lazán benyelte a kaucióra átadott 160.000 forintot,
mondván hogy az "bánatpénz". Höhö. Nem végzi el a bevállalt munkát
majd megtartja a "bánatpénzt". Na mindegy. Érdekes. A légyeg a
lényeg, kapott egy fizetési felszólítást, majd nagy kuss volt. Erre
ma kaptam tőlük egy érdekes levelet, itt olvasható:
http://kowee.org/download/arianavalasz110722.jpg
NEm tudtam először hogy sírjak e vagy nevessek. Ez a fajta
maszatolás és "úgyis visszaütök" hozzáállás egy kicsit az ovira
emlékeztet :)
Na sebaj. Nagy hirtelen megkapta ezt a választ és én a részemről
be is fejeztem a vele való levelezgetést. Egyrészt azért fizetek
másoknak (közjegyző, ügyvéd) hogy ne nekem kelljen ilyen idiótákkal
foglalkoznom :)
-----------------------------------------------------------------------------------------------------
Tisztelt Ariana Bautex
Kft.
Az önök képviselője (Maafi Najibullah) által
részemre küldött és 2011.07.18-án kelt leveléhez hozzáfűzendő, az
alábbi észrevételeket kívánom önökkel megosztani.
Ingóságaink átszállítása, az önök
meghatalmoazottja, Maafi Najibullah engedélyével történt meg
2011.06.17-én, (másképp nem is valósulhatott volna meg) ellenben az
ingatlan átadására, a bérleti szerződés 13.-ik pontjába
meghatározott jagyzőkönyv hiányában a mai napig nem került sor.
Csakúgy mint az ön által említett „nem baj.
Ráérünk” mondat sem hangzott el, így levelének ezen részt
ignorálom.
Mivel a kulcsokból csak az önök illetve a
munkások kópiája állt rendelkezésre (igen önöknek is volt egy
kópiája) a levél ezen része sem képezi vita tárgyát. Csakúgy mint
az ingatlanba való bejutás ellehetetlenülése, mivel mind tanúm,
mind a mobilszolgáltatók által kikért cellainformáció birtokomban
van, bizonyítandó hogy az ingatlanba való bejutást lehetővé tettem.
Amennyiben ez nem valósult volna meg, ön élhetett volna
szerződésszegésből fakadóan rendkívüli felmondással. Reagálva
levelében említett tanúkra, feltételezem hogy nem szükséges
felhívnom a figyelmét a bírósági eljárás során a hamis tanuvallomás
jogi következményeire.
A szerződés felmondási nyilatkozatát tanúk
jelenlétében készítettem el, és adtam át önnek, ezen tanúk
természetesen állnak rendelkezésemre a bírósági eljárás során.
A telefonkábel mint olyan, az épület szerves
részét képezi és földkábel formájában a telek központi rendezőjébe
van bekötve. Önnek mint az ingatlan tulajdonosának ennek tudatában
kellene lennie. Ebből kifolyólag, mivel a telefonkábel az épület,
és így az ön tulajdonát képezi, sem jogom, sem lehetőségem nincs
bármiféle beavatkozást eszközölni az ön által említett kábelen.
Tájékoztatásul közlöm hogy mivel a peren
kívüli felszólító levelemre, mely et önök 2011.06.27-én átvettek, a
levélben meghatározott határidőig válasz nem
érkezett,panaszomat
fizetési meghagyással továbbítottam közjegyző felé.
A továbbiakban jogi képviselőimmel lesz
lehetőségük konzultálni.
Tisztelettel:
_________________________________________
Kovalcsik László
Kelt: Budapest. 2011.07.21.
Címzett: Ariana Bautex Kft 1213 Budapest.
Pálma utca 25.
Másolatot kap: Póka Ingatlaniroda 2310
Szigetszentmiklós. Gyártelep műúti üzletsor
Tovább »
Címkék: ariana bautex maafi najibullah szerződésszegés
Nos még a házból történt kiköltözést követően elküldtem a cégnek
és az ingatlanirodának a peren kívüli felszólítást. Nem is tudom
miben reménykedtem. Na mind1.
Ez ment el nekik amit még 27-én át is vettek. Azóta nagy kuss. A
héten ment az ügy a közjegyzőhöz. Ő majd adja nekik a fizetési
felszólítást.
Ariana Bautex Kft
Maafi
Najibullah
képviselő
1213 Budapest
Pálma u 25
PEREN KÍVÜLI
FELSZÓLÍTÁS
Az Önök cége mint
bérbeadó és alulírott Kovalcsik Mihály László között a 2310
Szigetszentmiklós, Hiradó u HRSZ 8272/a 1. ház 2. lakás
bérbeadására vonatkozó szerződést 2011.06.21-i hatállyal a bérbeadó
súlyos szerződésszegése miatt a szerződés 9. pontja szerinti
rendkívüli felmondással felmondjuk. Bejelentjük, hogy az ingatlant
2011.06.23-án dokumentáltan sértetlen eredeti állapotában
elhagytuk, onnan kiköltöztünk. Amint azt 2011.06.21-én szóban és
írásban is jeleztük, igényt tartunk és felszólítjuk Önöket a
2011.05.30-án kifizetett 160.000 Ft letéti díj jelen levelünk
kézhezvételét követő 2 napon belüli visszatérítésére Kovalcsik
Mihály László Axa Bank 17000019-11204648 sz. bankszámlaszámára történő
átutalással.
Indoklás
1.
Bérlő előre egyeztetett időpontban 2011.06.17-én a
bérleménybe beköltözött és azonnal jelezte, hogy a szerződés 3.
pontjában rögzített 2011.06.20-i határidejű munkák nem kerültek
elvégzésre. Ezen felül megállapította, hogy az ingatlanon sem
elektromos sem melegvíz szolgáltatás nincs. Bérbeadó igéretet tett
a határidőre történő befejezésre.
2.
Bérlő saját munkájával 4 napon át takarította és
javította az ingatlan állapotát, amikor szükség volt rá,
biztosította az őrzést, hogy a munkások a lakásba bejussanak.
3.
Bérlő sokszori hívására bérbeadó két alkalommal
néhány órára embereket küldött a javítások elvégzésére akik néhány
órát dolgoztak de a hibák néhány százalékát javították ki.
4.
Bérlő 2011.06.21-én jelezte, hogy igényt tart a
szerződés 3. pontja szerinti letéti díj visszafizetésére, majd
miután bérbeadó ezt – fenyegető hangnemben – megtagadta, írásban,
tanuk jelenlétében át kívánta nyújtani a felmondását és
visszafizetési igényét tartalmazó dokumentumot, melyet bérbeadó nem
vett át.
5.
Ezek után bérlő bejelentette, hogy a szerződés
szerinti rendkívüli felmondásra kikötött 48 órán belül az ingatlant
elhagyja. Ezt meg is tette.
6.
Bérlő az érkezéskori állapotot, a határidő leteltével
fennállt állapotot, valamint a lakás elhagyásakori állapotot
teljeskörűen, az időpontot hitelesen tartalmazó fotó és videó
dokumentációban rögzítette. Bérlő időben és több alkalommal jelezte
problémáját az ügyletben résztvevő ingatlan irodának is, akinek
képviselője is járt a helyszinen. Bérlő tűrte, hogy a tulajdonos is
fotókon rögzítsen mindent, amit szükségesnek lát. Bérlő tűrte, hogy
a határidő letelte után is a bérbeadó emberei munkálatokat
végezzenek az ingatlanon. Bérlő megállapította és dokumentálta,
hogy a szerződésben rögzített javítások 2011.06.23-i távozásáig sem
készültek el. Bérlő az ingatlan elhagyásának időpontjáról
értesítette a bérbeadót aki többszörös telefonhívás ellenére a
távozáskor nem jelent meg. Bérlő ezért a fogyasztási órák állását
is dokumentálta.
Megállapítjuk, hogy bérbeadó sem a szerződés 3. pontja szerinti
munkákat nem végezte el, sem az ingatlant a szerződés 13. pontjában foglalt
állapotban nem adta át, sem a 2011.05.30-án történt letétről
kibocsájtott céges számlát nem adta át, sem az ingatlan átvételére
nem jelent meg és magát ki nem mentette, sem az elvárható
kárelhárítási cselekményeket nem hajtotta végre.
Bejelentjük, hogy amennyiben két napon belül nem történik meg a
160.000 Ft-os letét hiánytalan visszafizetése, úgy peres eljárást
kezdeményezünk, melyben a letét visszakövetelésén túl bérlő igényt
fog támasztani a kamat, a kétszeres költözési költség, a saját
munkával történő takarítás költségei, az ügyvédi és perköltségek
megtérítésére. Fontolóra vesszük, hogy az eljárás egyéb
szabálytalanságai miatt bérbeadó és az ügyletben közreműködő
ingatlan iroda ellen a hatóságoknál eljárást kezdeményezünk.
Jelen levelünket ajánlott postai úton és elektronikus levélben
továbbítjuk a bérbeadónak és az ingatlan irodának is.
Kovalcsik Mihály László
2011.06.25.
Kapják:
Címzett
Póka Ingatlan iroda 2310
Szigetszentmiklós. Gyártelep műúti üzletsor.
Tovább »
Címkék: ariana bautex maafi najibullah tahó szerződésszegés
Asszonnyal béreltük egy kellemes, új építésű, ámbár kicsi
(1 szobás) lakást a VIII.-ik kerületben. Békében éldegéltünk ott
több mint 1 évet, mivel a ház kapuin belül probléma nem nagyon
volt. A szomszédok barátságosak, összetartanak, nyáron összenépi
barbecue, meccsnézés az udvaron, tehát minden ami kell egy kellemes
környezethez. A probléma igazából a kapun kívül kezdődött. Aki
budapesti, gondolom nem kell részletezni a Lujza utca és
környékét.
Nos a szerződésben foglalt 1 év már letelt, és
júliusban úgyis esküvő lesz, gondoltam nézzünk körbe valami nagyobb
után. A felső határ amit meghúztunk 80.000+rezsi. Tisztában voltunk
vele hogy ennyiért csak pesten kívül fogunk találni az
agglomerációban, de mivel kocsi van, ez akkora gondot nem okoz.
Ennyit be lehet áldozni a kellemesebb életkörülményekért.
Hosszas keresgélés után megtaláltuk ezt a
házat:
http://www.pokaingatlan.hu/index.php?action=estateshow&id=7361
Kapcsolatfelvétel megtörtént, kimentünk
megnéztük és habár látszott hogy még dolgoznak rajta, nem tűnt
reménytelennek.
Gyakorlatilag májusban így állt a ház:
http://album.kowee.org/main.php?cmd=album&var1=house%2F&var2=
Megbeszéltük otthon és úgy döntöttünk,
belevágunk. Május 30-ra megbeszéltük a találkozót az ingatan
irodánál a ház tulajával (építtetőjével) az Ariana Bautex Kft-vel
és megírtuk a szerződést, kifizettük a kauciót és mindenki ment a
dolgára.
http://kowee.org/download/lakberszerz_lakihegy.jpg
Közben közeledett a határidő, majd
a tulaj jelezte 15-én hogy 17-én pénteken lehet költözni mert
majdnem kész van de szombatra a végső simításokat is befejezik.
Megrendeltük a teherautót, pakolókat, és elkezdtünk bedobozolni.
Pénteken annak rendje és módja szerint átpakoltunk az új házba.
Ugye költözik az ember, ilyenkor kinél többé kinél kevésbé fent van
az a bizonyos rózsaszín szemüveg. A lényeg hogy az ülőgarnitúrát
inkább befóliázva tároltuk mert még annyi volt a sitt és a
munkapor, de a tulaj megnyugtatott hogy holnapra minden kész lesz.
A takarító közben megjelent, de azt ami ott volt nem győzte.
Így gyakorlatilag jobb dolgunk nem lévén hárman kitakarítottunk
többé kevésbé vasárnapig. Este jön a fleismerés, a házban nincs
áram, és nincs melegvíz. Tulaj hívni, válasz szombatra meglesz. Nos
nem lett, de szombaton érkezett a villanyszerelő aki a kapcsolókat
és konnektorokat felszerelte. Gyakorlatilag itt meg is állt az
élet. Vasárnap hívom hogy még mindig nincs sem áram, sem melegvíz,
sem konyhabútor, a festés sincs kész, ajtók, fürdőszobák sem, és
gyakorlatilag egy napja maradt hátra a szerződésben vállalt 20.-i
határidőből. Ugye hideg vízben zuhanyozni annyira nem buli. Mint
férfi még csak csak. Na de asszonynak.... Jött az igéret hogy
hétfőre meglesz minden. Jön a vizes, az áramot pedig intézzem el
mert ő nincs pesten. Kiderítettem hogy egy, az ELMÜ dobozában levő
biztosíték sült ki, így hívtam az ELMÜ-t cseréltettem velük. Jött a
hétfő, még egy szabadnap otthon maradni. Várok várok de senki nem
jön. Hívom az ürgét de nem veszi fel. Majd délután felhív hogy
kórházban volt így ma már nem jön a szerelő. De este kiugrik a
kulcsért (mert ugye a házban már az értékeink voltak).
Összeült a családi kupaktanács hogy erre most mit lépjünk, mert
ebben a tempóban soha nem lesz kész. Gakorlatilag május óta senki
nem nyúlt a házhoz. Abban maradtunk, hogy mivel a szerződésben
vállalt határideje lejárt, írjunk új szerződést új határidővel.
Valami ösztönzést is bele kellett tenni, így felmerült hogy egy
havi bérleti díjat elengedtetünk. De az az neki anyagilag nem lett
volna jó, mert akkor ugye ő fizet egy hónapot nekünk. Ilyne
helyzetbe pedig senkit nem akartunk be eröltetni. Erre mondtam hogy
írjunk egy hónap kauciót a 2 hónap helyett. Ez senkinek nem
veszteség hiszen az is a mi pénzünk, csak nála van megörzésen. Ergo
ő nem veszít. Így meg is írtam a szerződést amit este
előterjesztettem a főbérlőnek. A válasz csak ennyi volt „kispajtás.
Ne akarj okos lenni mert nagyon rosszul fogsz járni”
Nos itt pattant el a cérna. Jeleztem hogy a bérletet rendkívüli
felmondással felbontom a bérbeadó súlyos szerződésszegése okán. A
felmondó nyilatkozatot oda adtam neki másnap, de csak összetépte.
Mondtam neki hogy a szerződés szerint a házat 48 órán belül
elhagyjukj
A dolog pikantériája hogy a szerződést is el
akarta tépni, úgy lett kirántva a kezéből. Mert ugye a szerződésben
ő kötelezett a 20.-i átadásra, ellenkező esetben a 160.000
visszafizetésére.
Következő nap 21.-én nekem már dolgoznom
kellett, de anyám úgyis betegállományban volt, így átjött hogy
legyen valaki otthon ha mégis jönnek a munkások (meg ugye vigyázni
a dolgainkra a kiköltözésig. Persze délután 5-ig senki nem jött.
Akkor megjelent a vizes aki bekötötte a melegvizet és felfúrta a
konyhaszekrényt. Persze a tulaj mindent szépen lefényképezett, de
mondtam hogy egyrészt határidőn túl, másrészt nekem mindegy mert
felmondtuk, harmadrészt nem volt jó ötlet fenyegetőzni.
22.-én és 23.-án reggelente napi újsággal végig lett fényképezve az
összes dolog ami nem teljesült a szerződésben, mert az ürge
próbálkozott azzal hogy ezek a képek még 17-én készültek
J
http://album.kowee.org/main.php?cmd=album&var1=lakihegy+0622/
http://album.kowee.org/main.php?cmd=album&var1=lakihegy+0623/
Emberünk 21-én még hozzátette hogy „ja a
kaiciót nem adom vissza. Nálam marad bánatpénznek”
Ezen a ponton hívni ingatlan irodát, ügyvédet, minden
dokumentélva.
22-én kijött az ingatlanos is aki csinált szintén képeket de túl
sokat nem tudott tenni ő sem. Felajánlották a végére hogy a fél
kauciót visszafizetik, de értelemszerűen ebbe nem mentünk bele.
23-án bepakoltunk és egy kedves ismerős üresen áló lakásába
költöztünk ideiglenesen.
Agy ügy pillanatnyilag ott áll hogy a peren
kívüli felszólítás tőlem elment a bérbeadó Ariana Bautex kft-nek
alamint az ingatlnirodának, aki jelezte hogy a tulaj nem hajlandó
fizetni. Így jövő heti program az ügyvédi felszólítás
(értelemszerűen ügyvédi munkadíjjal növelt összeg) valamint
bemegyek az NAV-hoz ugyanis én átadtam 160.000 forintot az Ariana
Bautex képviselőjének, aki ezt aláírásával igazolta is. Viszont
semmilyen számlát vagy bizonylatot nem kaptam róla.
J Lehet játszani
J
Amennyiben az ügyvédi levére sem jön válasz, megy a bíróságra. Mert
a mellékelt szerződés egyértelmű, a bíróságon viszont az összegen
felül az ügyvédi, perköltség, nekem 6 nap szabadság, asszonynak 3
nap szabadság, 3 nap munka 2 embernek, költözés költségei, lelki
mifene, stb stb stb... Szóval többszöröse fog kijönni
J
Arról nem beszélve hogy egy 16 éves, relative jó nevű
lakberendezési termékekkel foglalkozó cégről van szó. Egy jógerős
bírósági itélet szerződésszegésért nem fog jól mutatni, de az már
nem az én problémám.
Tovább »
Címkék: albérlet napiparaszt
Elég rég volt érkezésem, kapacitásom leülni és mondatokat
faragni. Normál esetben ebben a rohanó világban az ember csak
átsiklik a napi bosszúságok között. Aztán elhúz pár hétre a
városból / országból és megérzi hogy mi is hiányzik az emberi
viselkedéshez. Ahhoz hogy az itt élők valóban szeressenek itt élni.
Erről jut eszembe drága kormányunk hazacsábító kampánya melyben
előnyként hozták fel a túró rudit, a jó csajokat és pasikat, (már
csak a nagymama receptje szerint készült trüttyölt ratyli hiányzott
volna a listából) Viszont eme impozáns felsorolásból egy
dolog nagyon hiányzott. Az általam megkérdezett, kint élők túlnyomó
részénél, az indok amiért inkább kint mint itt, előkelő helyen
szerepelt a környezet. Az emberek viselkedése, hozzáállása. Talán
ha a pontok között ígértek volna olyasmit hogy Budapest
lakosságának a tirpák (csak) 35%-át fellövik azonnal a holdra,
jobban elgondolkodtak volna a kint élő fiatalok.
Miért mondom ezt? Aki nem érti, javaslom mozduljon ki kocsival,
leginkább péntek vagy szombat este. Mivel elég régóta élem életem
nagy részét autóban, főleg a városban, rendelkezem viszonyítási
alappal. És sajnos azt látom hogy az elmúlt 6-7 évben, nemhogy nem
javult, de inkább romlott a helyzet. Így fejlődik vissza a jó
Magyar autós társadalom a papucsállatka szintjére.
Gondolom nem kell részletezni hogy Magyarországon kívül a
világban mindenhol kötelező az index. Itt az autósok 80%-a inkább
bízik a telepatikus képességekben (idézett egy taxistól: Miből
gondoltad hogy nem akarok besorolni?)
Rövid eszmefuttatásom itt el is ért a bejegyzés valós okához.
Tegnap (szombat) este úgy alakult hogy asszonyt és pár barátnőjét
bevittem a nyugatihoz kicsit szórakozni, majd hajnalban mentem
vissza értük.
Az hogy a kőrúton a tuskó taxis minden egyéb nélkül megáll mert
utasra vár! (nem felveszi, csak vár rá) majd mivel ugye satuval
állt meg, te 30 centire mögötte tudtál megállni, így kikerülni sem
tudod, és ha rádudálsz, csak kiszáll egy kiadós qrva anyázásra,
szóval ezt lenyelem. nem első és nem második eset, de bőven túl van
azon a határon amennyiért mondjuk Angliában 10 jogsit bevonnának a
kamera felvételek alapján.
De az hogy hajnal 4-kor az Orczy úton a nagyvárad tér felé, én a
külső sávban, a belsőből pedig a ta(hó)xis utassal egyszer rám
húzza a kocsit index nélkül mert a belső sávban 60-al haladó
teherautó neki lassú. Ennek következtében lehúzza a kocsim elejét,
majd padlógázzal menekülőre fogja, A teleki térnél a piros lámpán
keresztül. Én persze a lehetőségek szerint utána, de kivárva a
zöldet. Mivel itt lakom, tudtam hogy 3 másodperc és kizöldül és
hogy az éjszakai lámpák indul-megáll-indulra vannak állítva. Szóval
megyek utána, hogy azért betétlap vagy valami. A következő lámpa az
orczy tér előtt megfogja. Én kiugrok, szaladok hogy megbeszéljük,
közben a lámpa zöld. Én csak a csomagtartójára tudtam rácsapni hogy
észrevegye, de padlógázzal elhúzott kb. 100 méterrel arrébb. Ülök
vissza a kocsiba hogy megkérdezzem ezt mégis hogy gondolja, de ő a
következő piros lámpán is (Orczy tér) elhúz a nagyvárad tér felé.
És mindezt utassal mellette. Mit tudsz ilyenkor tenni? Hívod a
rendőrséget? De mivel vérbajos az agyad hogy lehúzták a kocsidat,
és a hidegvéred próbálod megőrizni hogy mégse törj össze valamit, a
rendszám mind betű-számsor már csak a rövid távú ideiglenes
tárolóban fér el. Az hogy egy fekete taxi utassal? Nagyon kevés. Ja
és hogy ezért ülni hajnal 4-kor 2-3 órát (minimum) a kapitányságon?
Na ezt nem éri meg. Szóval itt élünk.
Tirpákia. Én így szeretlek
Tovább »
Címkék: baleset, budapest, napiparaszt, taxis
Úgy
érzem egyérteművé vált hogy jelenleg dilettánsok irányítják az
országot.. A pár héttel ezelőtti Kósa-Varga mutatvány után,
sikerült ismét nyakon vágni a nemzeti valutát. Ilyenkor elgondokid
az ember, vajon ezek a nagy igéretek, a mártír duma hogy az meberke
érdekében és hasonlók nyilvánvalóan kimerítik a választási lózung
fogalmát. A leg szomorúbb az egészben hogy van pár millió ember
ebben az országban akik valóban beveszik / bevették a maszlagot
miszerint innentől kolbászból lesz a kerítés is. Ezek azok akik
elhitték hogy nincs is gazdasági válság, és az elmúlt 2 év
gazdasági folyamatai kizárólak a szocik mutatványának tudható be.
Nem vitatom, csináltak a szocik is nem kis baromságokat. Csak az
elvakult szoci szavazók vitatják ezt. De az elvitathatatlan hogy a
Bajnai kormányban szereplő emberkék ha nem is géniuszok, de a
politikához talán kicsit jobban értenek mint ez a dilettáns banda.
Kósáék csődvízióját még fel lehetett fogni szimpla hülyeségnek.
Persze frusztráló érzés lehetett 8 évig ellenzékban csapni az
asztalt. De könyörgöm. Kormányzó pártként minden szónak súlya van.
Ezek ezt nem tudták? Két lehetséges forgatókönyvet tartok
valószínűnek. Az első hogy szimplán szellemi fogyatékosok
irányítják az országot. A második a szándékos shortolás amiből
valakik bizony nagyot kaszáltak azon emberek hátán akik rájuk
szavaztak. Talán egyszerűbb lett volna kedves fidesz szavazók ha
szimplán elkülditek a lóvét ennek a csapatnak, akkor legalább nem
egy ország f*sza lenne verve csalánnal.
De lépjünk túl ezen. Elült a
vihar, még a forint is valamennyire észhez tért a külföldi elemzők
nyilatkozatainak következtében. Persze a befektetők sem hülyék.
Hosszú távon meg tudják külömböztetni a valós kockázatot a
politikai tőkekovácsolástól.
De ez a legutóbbi tényleg szép
húzás volt. 11 forint gyengülés az euróhoz képest két egymást
követő kereskedési nap viszonylatában....
És még van pofájuk azt
kommunikálni hogy az emberek érdekében nem engednek az EU-nak és az
IMF-nek.
Milyen emberek érdekében? Mert
biztos nem annak a sok százezer devizahiteles családnak az
érdekében akit a bank és az árfolyam mozgás forgat ki mindenből.
Azok vajon mikor megkapják a következő részletről a csekket, arra
gondolnak hogy "igen. Ez az én érdekemben történik" ??? Vagy a
kocka másik oldala, hogy ugye nem nagyon vagyunk exportló ország.
Tetszik vagy sem, túlnyomó részt importálunk. Ezek a cégek vajon
úgy érzik hogy ezzel csökkentek a vállalkozásukat nyomó terhek?
Fenéket. Ezzel csak vissza lett vágva a nyereségük, mert árat
emelni nem lehet. ÉRzékeny a Magyar piac. Ha emelsz, az ügyfeleid
elmennek máshova. Aztán máshol is emelnek, akkor megy tovább az
ügyfél. A harmadik cég csődbe megy, akkor megint megy tovább. De az
elvesztett ügyfelet már nem fogják visszaszerezni. Ez lenne a
politika a vállalkozások érdekében? Erre Matolcsy
nemérteksemmihezdetudokdumálni György nagy arccal bejelenti hogy
minden rendben, a tárgyalások folynak... Mintha körülöttünk egész
európa nem arról beszélne hogy megszakadtak a tárgyalások a kormány
makacssága miatt. Egy kicsit emlékeztet ez Észak-Koreára ahol
mindenki azt mondja szegények vagytok, kivéve az ország vezetőei,
mert ők képesek mosni az emberek agyát azzal hogy itt bizony
gazdagság van mert van egy tál rizs az asztalon, és külömben is,
holnap leigázzuk a világot kezdve Amerikával. És majd Amerikai is
Koreiai gyarmat lesz. Már csak párat kell aludni. Komolyan beadható
ilyen szintű agymosás a Magyar embereknek?
Nem vitatom hogy valamit kell
tenni a bankok extra profitjával. De egy ilyen kicsi országben
egyszerűen nem lehet megtenni ugyan olyan radikális lépéseket mint
mondjuk a Németeknél. Itt a bank két dolgot fog tenni. AZ egyik
hogy kivonul, és az ügyfél átkerül egy másik bankhoz. Így megritkul
a piac. Aztán a piacon maradó pár bank egyszerűen kollektíven
ráterheli ezt a profitból kimaradt részt az ügyfelekre. Persze jön
a kolbászból kerítés, meg hogy az emberek érdekében ezt nem
engedik, na de hogyan? Kollektíven nem büntethetőek a bankok mert
az szembe megy az EU hatályos szabályozásával. (megjegyzem ugyanúgy
mint a regisztrációs adónak nevezett, paraszt nyelven csak VÁM-nak
nevezett sarc)
Le kívánom szögezni, nincs sem
deviza alapú hitelem, sőt úgy összességében semmilyen hitelem.
Albérletben lakom, használt kocsival járok, abba is alkoholt
tankolok, tehát közvetlenül nem érint. Illetve mégis, mert abba a
kb 25%-ba tartozok aki megy külföldre nyaralni. Így mégis érint
hogy a forint értéke gyakorlatilag a szar és a fabuznyák között
mozog valahol.
Köszönjük fidesz.
Tovább »
Címkék: euro gazdaság
Orbán Viktor
Mindenkileszarvamerténvagyokaforradalminiszter újfent a
mozgássérült parkolót találta meg.
Mint
arról még 2008-ban született egy post, VIktorunk előszeretettel
látogatja a mozgássérülét parkolóhelyeket. Azt nem értem hogy ez
nekem miért nem sikerül soha? Lehet hogy nem vagyok annyira
fontos?
Az egyenlítő
blogon megjelent poszt szerint az Orbán Viktort szállító
fekete Volkswagen kisbusz egy mozgássérülteknek fenntartott
parkolót foglalt el a képviselői irodaháznál.
A nevezett kisbusz
A blog szerint a képeket Harangozó Tamás, az MSZP országgyűlési
képviselője készítette mobiltelefonjával.
és utasai.
Megkerestük Harangozó Tamást, aki elmondta, hogy valóban ő
készítette a képeket hétfő délben, mert felbosszantotta, hogy a
kisbusz jogtalanul foglalta el a parkolót. Hozzátette, hogy a
fényképet a Facebookon tette közzé, úgy kerülhetett a
bloghoz.
Tovább »
Mivel épp Kínában vagyok, nem tudtam átsiklani ezen a reklámon.
Igaz itt először tévében láttam meg de mint a linken látjátok, kint
van a cég honlapján is.
Egyébként ez az OPPO Kínában egy igen ismert elektronikai
cikkeket gyártó cég aki többek között mobilokkal is
foglalkozik.
Felismeritek hol készült a klip?
http://activity.oppo.com/
Tovább »
Címkék: kína
.... de a mai nap egy kicsit betette a kaput.
Kezdődött reggel a VIII-ik kerületben a népszinház utcában.
Nekem zöld, mennék át a kereszteződésben, de hát bent áll egy
fekete merci, benne hasonló börszínű egyénnel telefonnal. Mögötte
senki. (gondolom beszrult) dudálok hogy menjen már hátra, de csak
röhög, Dudálok, mögöttem úgyszintén, erre kiszáll az etnikum,
megindul a kocsi felé, kiabáva
-Hülye Magyar. Beb*sszam a dudádat?
-Hülye cigány. Nem takarodnál vissza hogy elférjünk?
-Mit cigányozol kis köcsög?
-De hát cigány vagy. Nemde? Másrészt te kezdted a hülye
Magyarozást. Vagy tévednék?
Erre a barom nyitja a kocsi ajtót, asszony már kezd beparázni,
szerencsére addigra már volt ott pár ember a sorból akik a barom
miatt beszorultak keresztbe a népszinház utcában, így némi
lökdösődés után emberünk rájött hogy ebből nem kerül ki jól és
járdán keresztül, nagy gázzal elhagyta a helyszint. Gondoltam ez
csak egy balszerencsés reggel. De délben ki kellett mennem az
ATM-hez némi készpénzt felvenni. Az automatától nem messze (13-ik
kerület) megállít két nagyságos asszonyság szintén etnikum hogy
adjak már nekik pénzt mert nekik mennyire rossz és 6 gyereket kell
etetniük, és hogy nekem az az ezres úgyesem olyan nagy pénz.
. Miután ezt megtagadtam ott is buzi Magyar lettem. Nem
kommentáltam hosszan, de megjegyeztem hogy azért egyenként is
kétszer akkorák voltak mint én, így kétségeim vannak azt illetően
hogy nekik milyen rosszul megy. Nagy lépés, este soroksári úti
tesco. Asszonnyal bevásárlás. Persze a tesco jó szokásához híven a
30 kasszából 5-6 nyitva. Egyszercsak kinyit a mellettünk lévő
kassza. Karton vízzel, tele kosárral már állok is be, persze cigány
asszonyság addigra már ott volt, beálltam mögé, és elkezdtem
felpakolni a szalagra. Na itt jött egy párbeszéd amit ő
kezdeményezett.
-Én már itt vagyok
-Jó rendben látom.
-De én már itt vagyok.
-Jó rendben, én meg ön után.
Ekkor derült ki hogy közben odaért mögém a népes pereputty 7
másik ember púposra pakolt kocsival. Emberünk (valószínű Lakatos
Tank Aranka párja), próbálja a tudtomra adni hogy ő márpedig
előttem akar fizetni.
-Én itt vagyok.
-Rendben. Önnek is gratulálok.
-De én előbb voltam itt.
-Ehhez is gratulálnék, de akkor miért vagyok én ön előtt?
-Mi akkor is előbb fogunk fizetni.
-Most erre mit mondhatnék?
Nos asszonyság elkezdte hátra tolni a vásárlásomat, csak ugye
mivel üres volt a szalag, az a fránya futószalag mindig előre tolta
a cuccost. :) Nekem egy mozdulatot nem kellett tennem.. Ekkor
emberünk elkezdte kiszedegetni a vásárlásukat a kocsiból és adja
előre az asszonyságnak, ami lássuk be nem túl logikus, figyelembe
véve hogy az asszonyságnak közben folyamatosan hátra kellett tolnia
a karton vizet és a full kosár vásárlás. De 5-6 tétel után
megunták, kifizették, mi is fizettünk, majd utánunk a népes család
folytatása. Mosolyogva elköszönés a pénztáros kisasszonytól, de
ahogy az ilynekor lenni szokott, a kassza körül már ott voltak a
biztonsági őrök akik félhangosan röhögtek hogy ez hihehetlen és ők
még ilyesmit még nem láttak :) Mi együttt röhögtünk velük, majd
mentünk le a parkolóba.
Konklúzió? Nos az nincs. Minden esetre kezdem érteni miért
ennyire elutasító a társadalom túlnyomó része a cigányokkal
szemben. Szerintem nem az a baj hogy nem tudnak beilleszkedni a
társadalomba, és hogy nincsenek tisztában az alapvető viselkedési
formákkal, hanem az hogy a meglátásom szerint nem is akarnak
beilleszkedni és magasról szarnak a normákra. Úgy gondolják nekik
mercijük van, ők többen vannak akkor nekik áll a világ. :(
Tovább »
Címkék: etnikum